Biztonsági gyufa

feltaláló: Irinyi János, kémikus
feltalálás ideje: 1836



A feltalálóról

Irinyi János
(1817-1895)

Erdélyben született. Többek között Debrecenben is tanult, de kémiai ismereteit a bécsi Politechnikumban szerezte. Egyik professzorának (Meissner Pálnak) sikertelen kísérlete kapcsán jött rá a nem robbanó, zajtalan gyufa megoldásának gondolatára. Hosszú kísérletsorozat után, 1836-ban szabadalmaztatta találmányát, amit eladott egy Rómer István nevű gyufagyárosnak. A kapott összegből külföldre ment tanulmányútra, s ebből fedezte későbbi berlini egyetemi, majd hohenheimi mezőgazdasági akadémiai tanulmányait.

Berlinben, 1838-ban (21 évesen) könyvet írt a kémia elméletéről. Értekezett a szikestalajok javításáról is, de ugyancsak ő alapította az első magyar gyufagyárat 1839-ben Pesten.

Irinyi egyike volt a legtehetségesebb magyar kémikusoknak. Tökéletesen elsajátította az A. L. Lavoisier szellemében fejlődő új kémiát. Az 1848–49-es szabadságharcban jelentős politikai szerepet játszott, a hagyomány szerint a híres 12 pontot is ő szövegezte. Kossuth őt bízta meg az ágyúöntés és puskaporgyártás irányításával, és az állami gyárak felügyeletével. A szabadságharc bukása után börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után visszavonult a politikai élettől, tudományos munkásságának élt, jelentős szerepet játszott a magyar kémiai szaknyelv kialakításában. Mezőgazdasági kísérletei anyagilag tönkretették, s könyvelői állást kellett vállalnia, majd a debreceni István malom igazgatója lett. 1895. december 17-én hunyt el Vértesen.


A zajtalan és robbanásmentes biztonsági gyufa

A találmány lényege, hogy a gyufa fejében az addig használt a foszfort nem kálium-kloráttal, hanem ólom-dioxiddal keverte. Irinyi a foszfort meleg vízben oldotta fel, majd a kicsapódott foszforszemcséket ólom-szulfiddal és gumiarábikummal elegyítette. A fenyőfa gyufaszálak fejét a képlékeny masszába mártogatta, majd hagyta keményre száradni.


Forrás: Wikipedia
- https://hu.wikipedia.org/wiki/Gyufa
- https://hu.wikipedia.org/wiki/Irinyi_János
- http://www.omikk.bme.hu/archivum/magyarok/htm/irinyirov.htm